Niszargadata Maharadzs

Én vagyok Az

Ki Niszargadata Maharadzs?

Niszargadata Maharadzs Mikor születése idejét kérdezték, a Mester szívélyesen azt válaszolta, hogy ő sohasem született!

Életrajzi jegyzetet írni Srí Niszargadata Maharadzsról zavarba ejtő és sikertelenséggel teli feladat. Nemcsak születésének pontos dátuma ismeretlen ugyanis, de életének hosszú időszakairól nem állnak rendelkezésre hiteles adatok. Néhány idősebb rokona szerint 1897 márciusában született, egy teliholdas éjszakán, amely egybeesett a Dzsájanti Hanumán ünnepséggel, amelynek során a hinduk Hanumánt, a Rámajána híres eposzának majomistenségét ünneplik. Hogy születését összekössék e híres, szerencsés csillagzatú nappal, szülei a Maruti nevet adták neki, amely Hanumán másik neve.

A gyermekkoráról és korai ifjúságáról szóló adatok ellentmondásosak és nem összefüggőek. Édesapja, Shivrampant, szegény ember volt, aki egy ideig pincérként dolgozott Bombay-ben, később pedig nehéz munkával kistermelőként kereste kenyerét Kandalgaon-ban, amely egy kicsiny falu Maharástra Rátnagiri tartományának erdőségeiben. Maruti majdhogynem tanulmányok nélkül nőtt fel. Fiúként segített édesapjának azokban a munkákban, amelyekhez megvolt az ereje: marhákat őrzött, hajtotta az ökröket, a mezőn dolgozott, és különböző megbízásokat teljesített. Akárcsak teendői, a dolgok, amelyekben örömét lelte, egyszerűek voltak. Viszont éles ésszel volt megáldva, amely sokféle kérdéstől forrongott.

Édesapjának volt egy bráhmin barátja, Vishnu Haribau Gore, aki magával ragadó ember volt. Gore gyakran beszélt neki vallási témákról, Maruti pedig figyelmesen hallgatta, állhatatosabban, mint bárki is gondolta volna. Gore volt számára az eszményi ember – komoly, szelíd és bölcs.

Maruti tizennyolc éves volt, amikor édesapja meghalt, négy fiút és két leányt hagyva hátra. A kis gazdaság szegényes bevétele az apa halála után még inkább csökkent, nem lévén elég ennyi száj etetésére. Maruti nagyobbik bátyja Bombay-be indult munkát keresni, akit kis idő múlva ő is követett. Azt mondják, Bombay-ben Maruti néhány hónapig könyvelőként dolgozott egy irodában igen csekély fizetésért, de felmondott, amikor megelégelte az alantas munkát. Ezután apró tárgyakkal kereskedett, és boltot nyitott, ahol gyermekruhákat, dohányt és kézzel sodort cigarettákat árusított. Azt mondják, vállalkozása idővel jövedelmezővé vált, bizonyos anyagi biztonságot nyújtva számára. Ebben az időszakban megnősült, született egy fia és három lánya.

Gyermekkor, ifjúság, házasság, utódok – Maruti középkoráig egy átlagember hétköznapi, monoton és eseménytelen életét élte, az elkövetkező szentség legkisebb jele nélkül. Barátai között volt Jásvantrao Bágkár, Srí Sziddharamesvár Maharadzs, a Navnáth Szampradája hindu szekta szellemi mesterének egyik tanítványa. (Maharástra tartományban a legrégibb időktől létezik egy Navnáth Szampradája nevű hagyomány, amelynek alapítója a híres Dattatréja risi volt. Bár az első risik működése a múlt ködébe vész, és alakjuk már legendává vált, a folyamatosságot egészen napjainkig megőrizték. A sorban a legutóbbi Srí Niszargadata Maharadzs.) Az 1933-as esztendő egyik estéjén Bágkár bemutatta Marutit gurujának, amely találkozás életének fordulópontja lett. A gurutól egy mantrát kapott és tanácsokat a meditációhoz. Marutinak ezután időszakos látomásai támadtak és néha transzba esett. Valami felrobbant benne, helyet engedve egy kozmikus tudatnak, az örök élet érzésének. Maruti, a jelentéktelen kereskedő öntudata feloldódott, felszínre juttatva Srí Niszargadatta Maharadzs megvilágosodott személyiségét.

A megvilágosodás megtapasztalását követően Srí Niszargadata Maharadzs a nagy bölcsek és tisztánlátók kettős életét folytatta, akik miközben a hétköznapi világban léteznek, ugyanakkor egy másik világban is élnek – a kozmikus tudat világában, amely oly ragyogó a végtelen tudásnak köszönhetően. Továbbra is vezette saját boltját, de lemondott róla, hogy haszonra törekvő kereskedő legyen.

1937-ben, egy évvel mestere halála után elhagyta családját és üzletét, kolduló szerzetesnek állt, és zarándokként mezítláb nekivágott a Himalájának, hogy tervei szerint az örök élet keresésének szentelje hátralévő éveit. Hamarosan azonban megértette egy ilyen keresés hiábavalóságát, visszafordult, és ugyanazon az úton hazatért. Megértette, hogy az örök életet nem kell keresnie: már az övé volt. Miután túllépett az „én vagyok a test” meggyőződésén, elért egy oly eleven, oly békés és oly dicsőséges tudatállapotot, hogy ahhoz képest minden más értéktelennek tűnt számára. Elérte az önmegvalósítást.

1938, Bombay-be való visszatérésének éve és 1981. szeptember 8-a között, amikor élete egy rákos megbetegedés következtében kihunyt, Niszargadata Maharadzs számos látogatót fogadott Indiából és a világ különböző részeiből, akik mind egy hiteles szellemi vezetőt kerestek. Bár a Mesternek nem voltak iskolái, beszélgetései rendkívüli mértékben ihletettek voltak. Szegényen született és nőtt fel, de a leggazdagabb volt a gazdagok között, mert övé volt a maradandó tudás határtalan gazdagsága, amelyhez képest a legmesésebb kincsek is csak egyszerű csecsebecsék. Szívélyes volt és könnyed, finom humorú, tökéletesen félelem nélküli és teljesen őszinte – ihletve, vezetve és támogatva mindazokat, akik eljöttek hozzá.

Bármely próbálkozás, hogy életrajzi jegyzetet írjunk egy ilyen emberről, haszontalan és fölösleges. Mert ő nem egy ember, akinek múltja és jövője van. Ő az eleven jelen – örök és változatlan. Ő az Önvaló, aki mindenné vált.

↑ fel