67. A tapasztalat nem valóságos

Maharadzs: A kereső az, aki önmagát keresi. Hamar rájön, hogy ő nem lehet a saját teste. Amint az „én nem vagyok a testem” meggyőződés olyan szilárdan bevésődik, hogy ő már nem képes a testért és a test nevében érezni, gondolkodni és tenni, felfedezi, hogy ő az egyetemes lény, aki megismer és cselekszik, hogy ő, és rajta keresztül az egész világegyetem valódi, tudatos és aktív. Ott van a probléma szíve. Lehetsz egy tudatos test, és a körülmények rabja, vagy maga az egyetemes tudat, és teljesen ura minden eseménynek.

Mégis, a tudat, legyen az személyes vagy egyetemes, nem az én igazi lakóhelyem. Én nem vagyok benne, ő nem az enyém, benne nem létezik semmiféle „én”. Én azon túl vagyok, bár nem könnyű elmagyarázni, hogyan lehet valaki egyszerre sem tudatos, sem öntudatlan, hanem egyszerűen csak túl. Én nem mondhatom, hogy Istenben vagyok, vagy Isten vagyok. Isten az egyetemes fény és tudat, az egyetemes tanú. Én túl vagyok még az egyetemesen is.

Kérdező: Ez esetben nincs sem neved, sem alakod? Miféle létezés a tiéd?

M: Én vagyok, ami vagyok, sem alakkal, sem alak nélkül, sem tudatosan, sem öntudatlanul. Én mindezen kategóriák fölött létezem.

K: Te a neti-neti (sem ez, sem az) megközelítést használod.

M: Engem nem találhatsz meg, csak a tagadáson keresztül. Én éppúgy vagyok minden dolog, mint egyik sem. Sem egyik, sem mindegyik. Ezek a meghatározások a világegyetem Urára érvényesek, nem rám.

K: Azt akarod mondani, hogy semmi vagy?

M: Ó, nem! Én teljes és tökéletes vagyok. Én vagyok a létezés lényege, a megismerés lényege, a boldogság teljessége. Nem szűkíthetsz le engem az űrre!

K: Ha te a szavakon túl vagy, miről beszélgetünk? Metafizikai szemszögből, amit mondasz merev. Nincs benne semmiféle belső ellentmondás. De számomra egy csepp táplálék sincs abban, amit mondasz. Teljesen túl van az én legégetőbb szükségleteimen. Mikor én kenyeret kérek, te drágaköveket adsz. Kétségtelenül szépek, de én éhes vagyok.

M: Egyáltalán nincs így. Én pontosan azt adom neked, amire szükséged van – az ébredést. Te nem vagy éhes és nincs szükséged kenyérre. Neked megállásra, szünetre, felhagyásra, felszabadulásra van szükséged. Amiről te azt hiszed, szükséged van rá, nem az, ami neked kell. A valódi szükségleteidet én ismerem, nem te. Szükséges, hogy újra megtaláld azt az állapotot, amiben én vagyok – a természetes állapotodat. Bármi más, amire gondolni tudsz, nem más, mint képzelődés és akadály. Higgy nekem, semmi másra nincs szükséged, csak arra, hogy az légy, ami vagy. Azt képzeled, hogy azzal válsz értékesebbé, ha szerzel. Mintha az arany azt képzelné, hogy ha rezet adnak hozzá, javul a minősége. Elegendő a megszabadulás, a megtisztulás, a lemondás mindarról, ami a természetedtől idegen. Minden más csak hiúság.

K: Könnyebb mondani, mint megtenni. Egy ember hasgörcsökkel jön hozzád, és minden, amit mondani tudsz az, hogy ürítse ki a gyomrát, hányjon. Persze, értelem híján nem lesznek többé problémák. De az értelem ott van, teljesen kézzelfoghatóan.

M: Az értelem mondja neked, hogy az értelem ott van. Ne hagyd magad becsapni. Az összes vég nélküli érvet az értelemről, az értelem maga hozza létre, a saját maga védelme, folytonossága, és terjeszkedése érdekében.

Az értelem fondorlatainak és vergődéseinek kategorikus visszautasítása az, ami elvezet téged az értelmen túlra.

K: Én csak egy alázatos kereső vagyok, míg te magad vagy a Legfelső Valóság. A kereső most a Legfelsőhöz közeledik, hogy felébresszék. Mit tesz a Legfelső?

...

↑ fel