8. Az Önvaló az elmén túl van

Kérdező: Gyermekkoromban elég sűrűn átéltem a tökéletes boldogság állapotait, amelyek az extázist súrolták . Később ezek elmúltak, de mióta Indiába jöttem újra visszatértek, különösen mióta veled találkoztam. Mégis, ezek az állapotok, bármily csodálatosak is, nem tartósak. Megjelennek és elmúlnak, és nem tudni mikor térnek vissza.

Maharadzs: Hogy lehetne valami állandó egy elmében, amely nem állandó?

K: Állandóvá tehetném az elmémet?

M: Hogy lehetne képes egy változékony elme arra, hogy önmagát állandóvá tegye? Természetesen nem képes. Az elme természete szerint el-eltéved. Minden, amit tehetsz, az, hogy a tudatod fókuszát az elmén túlra helyezed át.

K: Ezt hogy lehet megtenni?

M: Utasíts vissza minden gondolatot, egyet kivéve: az „én vagyok” gondolatát. Az elme kezdetben fellázad majd, de türelemmel és kitartással elérhető, hogy megadja magát, és elcsendesedjen. Amint csendessé válsz, a dolgok elkezdenek önmaguktól, teljesen természetes módon történni, a te bármiféle beavatkozásod nélkül.

K: Elkerülhetem valahogyan ezt a hosszadalmas csatát az elmémmel?

M: Igen, elkerülheted. Annyit kell tenned, hogy úgy éled az életed, ahogy jön, de telve elevenséggel és éberséggel, hagyva, hogy minden történjen, ahogy történik, a természetes dolgokat természetes úton végezve, szenvedve és megvidámodva – ahogy az élet éppen hozza. Ez is egy út.

K: Nos, akkor akár meg is nősülhetek, gyerekeim is lehetnek, belekezdhetek egy üzletbe… ahhoz, hogy boldog legyek.

M: Persze. Lehetsz boldog vagy lehetsz boldogtalan, tedd, ahogy jónak látod.

K: Én szeretnék boldog lenni.

M: A valódi boldogság nem található meg a változó és az idővel elmúló dolgokban. Az élvezet és a fájdalom kérlelhetetlenül váltják egymást. A boldogság az Önvalóból ered, és csak az Önvalóban található meg.

Találd meg valódi Énedet (szvarúpa) és minden más eljön majd ezzel együtt.

K: Ha a valódi Énem béke és szeretet, miért vagyok ennyire nyugtalan?

M: Nem a valódi lényed nyugtalan, hanem annak az elmében való tükröződése jelenik meg így, mivel az elme maga nyugtalan. Akárcsak a hold tükröződése a szél által felborzolt vízfelszínen. A vágy szele felborzolja az elmét, az „én” pedig, amely nem más, mint az Önvaló tükröződése az elmében, változékonynak tűnik. De mindezen fogalmak, mint mozgás, nyugtalanság, élvezet, fájdalom, mind az elmében léteznek. Az Önvalód az elmén túl lakozik, teljes tudatossággal, de gondok nélkül.

K: Hogyan juthatok el hozzá?

M: Te vagy az Önvaló, itt és most. Hagyd békén az elmédet, maradj teljesen tudatos és nyugodt, és rájössz majd, hogy ébernek lenni, anélkül, hogy kötődnél, szemlélve az eseményeket, ahogy jönnek és mennek, ez a te valódi természeted.

K: Melyek még a tulajdonságai?

M: A tulajdonságok szám szerint végtelenek. Ismerd fel egyiket, és mindet felismered.

K: Mondj valamit, ami segít nekem.

M: Te tudod a legjobban, mire van szükséged.

K: Nyugtalan vagyok. Hogyan nyerhetem el a békét?

M: Minek neked a béke?

K: Hogy boldog legyek.

M: Most nem vagy boldog?

K: Nem, nem vagyok.

M: Mi tesz boldogtalanná?

K: Az enyém, amit nem akarok, és azt akarom, ami nem az enyém.

M: Miért nem fordítod meg: akard, ami a tiéd, és ne érdekeljen, ami nem a tiéd?

K: Arra vágyom, ami kellemes, és nem akarom, ami fájdalmas.

M: Honnan tudod, mi a kellemes és mi nem?

K: A korábbi tapasztalataimból, természetesen.

M: Az emlékeid által vezetve kerested mindazt, ami kellemes, és kerülted mindazt, ami kellemetlen. Sikerült?

K: Nem, nem sikerült. A kellemes nem tartós. A fájdalom újra megjelenik.

M: Melyik fájdalom?

K: Az élvezet utáni vágy, a félelem a fájdalomtól, mindkettő a szenvedés egy-egy formája. Létezik vajon a tökéletes élvezet állapota?

M: Minden élvezetnek, legyen az fizikai vagy mentális, szüksége van egy eszközre. Mind a fizikai, mind a mentális eszközök anyagi természetűek, így elfáradnak és elhasználódnak. Az általuk kínált élvezetek szükségszerűen behatároltak az intenzitás és az időtartam szempontjából. Te vágysz rájuk, mert szenvedsz. Másrészt, épp az élvezet keresése a szenvedés oka. Ez egy ördögi kör.

K: Képes vagyok meglátni azt, hogy mindez hogyan működik, de nem látom a kivezető utat.

M: Épp a működés vizsgálata mutatja meg az utat. Végső soron a zavar csak az elmédben létezik, amely mindeddig sohasem lázadt fel a zavar ellen, és sohasem szállt szembe vele. Az elme csak a fájdalom ellen lázadt fel.

K: Tehát minden, amit tehetek, hogy zavarodott maradok?

M: Légy éber. Kérdezz, figyelj, vizsgálj, tanulj meg mindent a zavarodottságról, arról, hogy hogyan működik, mit tesz veled és másokkal. Amint megérted a zavart, szabaddá válsz vele szemben.

K: Ha magamba nézek, azt látom, hogy a leghőbb vágyam egy emlékmű létrehozása, olyasvalami teremtése, ami túlél engem. Amikor egy otthonra gondolok, feleségre és gyermekekre, az is azért van, mert mindezek szintén egy időtálló, szilárd bizonyságot jelentenek a számomra.

M: Rendben, építs egy emlékművet. Hogyan szeretnéd megvalósítani?

K: Nincs jelentősége, mit építek, amíg valami tartósról van szó.

M: Semmi kétség, te magadon is látod, hogy semmi sem állandó. Minden elhasználódik, összeomlik, feloszlik. Még a föld is, amire építesz, beomlik. Mit építhetnél, ami mindent túlél?

K: Az értelem és a szavak szintjén én megértem, hogy minden mulandó. Mégis, a szívem állandóságot kíván. Valami időtállót szeretnék alkotni.

M: Akkor valami időtállóból kell építkezned. Mivel rendelkezel, ami időtálló? Sem a tested, sem az elméd nem tartósak. Máshol kell keresned.

K: Az örök után sóvárgok, de nem találom sehol.

M: Vajon nem vagy te magad örök?

K: Megszülettem és meghalok.

M: Állíthatod vajon b izonyossággal, hogy nem léteztél a születésed előtt, és mondhatod vajon, amikor meghaltál: „már nem létezem”? Nincs saját tapasztalatod, amely alapján azt mondhatod, nem létezel. Csak azt mondhatod: „én vagyok”. Mások sem mondhatják neked, hogy te nem vagy.

K: Az álom idején nincs semmiféle „én vagyok”.

M: Mielőtt effajta kategorikus kijelentéseket tennél, vizsgáld meg alaposan az ébrenléti állapotodat. Hamarosan felfedezed, hogy tele van lyukakkal, amikor az elme kiürül. Vedd észre, milyen kevés dologra emlékszel vissza, akkor is, amikor ébren vagy. Nem mondhatod, hogy nem voltál tudatodnál az alvás idején. Egyszerűen csak nem emlékszel. Egy lyuk a memóriában nem jelent szükségképpen egy lyukat a tudatosságban.

K: Lehetséges vajon, hogy emlékezzek a mély álom állapotára?

M: Hát persze! Kiküszöbölve a figyelmetlenségi időszakokat az ébrenlét idején, fokozatosan megszűnik majd a figyelmetlenség hosszú szakasza, amelyet álomnak nevezel. Teljesen tudatában leszel annak, hogy alszol.

K: Mégis, az állandóság, a személyiség folyamatosságának problémája még nem oldódik meg.

M: Az állandóság csak egy fogalom, amelyet az idő hatása szül. Az idő, a maga részéről az emlékezettől függ. Az állandóság alatt te egy vég nélküli idő során is tartós emlékezetet értesz. Te örökéletűvé szeretnéd tenni az elmét, ami nem lehetséges.

K: Akkor mi az, ami örök?

M: Az, ami nem változik az idővel. Te nem tehetsz örökéletűvé valamit, ami mulandó, csak azt, ami változatlan. Csak az lehet örök.

K: Én tisztában vagyok az általános értelmével mindannak, amit mondasz. Nem sóvárgok több tudásra. Én csak békét akarok.

M: A tiéd lehet mindaz a béke, amire vágysz, csak kérned kell.

K: Én kérem.

M: Egy megosztatlan szívvel kell kérned, és teljes életet kell élned.

K: Hogyan?

M: Különülj el mindattól, ami az elmédet nyugtalanná teszi. Távolíts el mindent, ami a békédet megzavarja. Ha békét szeretnél, érdemeld ki.

K: Bizonyosan, mindenki megérdemli a békét.

M: Csak azok érdemlik meg, akik nem zavarják meg.

K: Mivel zavarom én meg a békét?

M: Azzal, hogy a vágyaid és a félelmeid rabja vagy.

K: Akkor is, ha azok jogosak?

M: Az érzelmi reakciók, amelyek tudatlanságból, vagy figyelmetlenségből születnek, sohasem jogosak. Legyen világos elméd és tiszta szíved. Mindaz, amire szükséged van, az, hogy nyugodt és éber légy, és kutasd valódi természetedet.

Ez az egyetlen út a békéhez.

↑ fel