2. A test kényszerképzete

Kérdező: Maharadzs, te itt vagy előttem, én pedig a lábaidnál ülök. Mi az alapvető különbség köztünk?

Maharadzs: Nincs semmiféle alapvető különbség.

K: Mégis, kell hogy legyen valamilyen valós különbség: én jövök hozzád, és nem te hozzám.

M: Mivel te különbségeket képzelsz, ide-oda utazol „felsőbbrendű” embereket keresve.

K: Te is „felsőbbrendű” személy vagy. Azt mondod, ismered a valóságot, én viszont nem ismerem.

M: Mondtam én neked valaha, hogy te nem ismered, és ezért alsóbbrendű vagy? Hagyd azokat, aki efféle megkülönböztetéseket kiagyalnak, hogy bizonyítsák is be őket. Én nem állítom, hogy tudom, amit te nem. Tulajdonképpen én sokkal kevesebb dolgot tudok, mint te.

K: Szavaid bölcsek, viselkedésed nemes, kegyelmed mindenható.

M: Nem tudom, miről beszélsz, és semmiféle különbséget nem látok kettőnk között. Az életem események sora, akárcsak a tiéd. Viszont én nem kötődöm, és a mulandó előadást mulandó előadásnak tekintem. Te ezzel szemben erősen belekapaszkodsz a dolgokba, és velük együtt haladsz.

K: Mi tett téged ennyire megzavarhatatlanná?

M: Semmi. Úgy alakult, hogy bíztam a mesteremben. Ő azt mondta nekem, hogy semmi más nem vagyok, csak az Önvaló, és én hittem neki. Mivel hittem benne, ennek megfelelően viselkedtem, és nem törődtem többé azzal, ami nem én vagyok, vagy ami nem az enyém.

K: Hogy voltál olyan szerencsés, hogy teljesen megbízz a mesteredben, hiszen a mi bizalmunk hamis és mondvacsinált?

M: Ki mondhatja meg? Egyszerűen így történt. A dolgok ok és indok nélkül történnek, és végső soron mit számít, ki kicsoda? A te rólam alkotott emelkedett véleményed csak a te véleményed. Bármelyik pillanatban megváltoztathatod. Miért tulajdonítasz fontosságot a véleményeknek, akár a sajátodnak is?

K: Te mégis más vagy! A te elméd mindig csendesnek és boldognak tűnik. És körülötted csodák történnek.

M: Semmit sem tudok a csodákról, és kérdezem én, vajon a természet megenged-e kivételeket a törvényei alól? Hacsak meg nem egyezünk abban, hogy minden csoda. Ami pedig az elmémet illeti, az nem létezik. Létezik a tudat, amelyben minden történik. Ez egy eléggé nyilvánvaló dolog, amelynek megtapasztalása bárki számára elérhető. Csakhogy te nem figyelsz eléggé. Nézz figyelmesen, és lásd, amit én látok.

K: Mit látsz te?

M: Látom azt, amit te is láthatnál, itt és most, viszont rosszul összpontosított figyelmed miatt egyáltalán nem figyelsz az Önvalódra. Az elméd mindig teljesen a dolgokkal, emberekkel és elvekkel van együtt, sohasem az Önvalóddal. Hozd az Önvalódat a figyelmed középpontjába, légy tudatában saját létezésednek. Figyeld meg, hogy működsz, nézd meg tetteid okát és eredményét. Vizsgáld meg a börtönt, amit figyelmetlenséged miatt önmagad köré építettél. Megismerve azt, ami nem vagy, megismered majd önmagad. Az önmagad felé fordulás útja lemondáson és visszautasításon át vezet. Egy dolog bizonyos: a valóság nem képzelgés, nem az elme terméke. Még az „én vagyok” érzése sem folyamatos, habár egy hasznos iránytű; megmutatja, hol keressünk, de azt nem, mit is keressünk. Te csak szemléld figyelmesen ezt az érzést. Amint meggyőződsz róla, hogy az „én vagyok”-on kívül semmi valóságosat nem tudsz mondani igazi önmagadról, és hogy semmi, ami meghatározható nem a te Önvalód, az „én vagyok”-ra sincs többé szükséged – nem fáradsz már azon hogy szavakkal elmagyarázd, mi vagy te. Meg kell szabadulnod attól a törekvéstől, hogy önmagadat meghatározd. Minden meghatározás csak a testre vonatkozik, és annak elvárásaira. Amint a testnek ez a kényszerképzete megszűnik, ösztönösen és erőfeszítés nélkül visszatérsz természetes állaptodba. Az egyetlen különbség közöttünk az, hogy én tudatában vagyok az én természetes állapotomnak, te viszont zavarodott vagy. Ahogy az ékszerré alakított arany nem különb, mint az aranyrög, hacsak az elme másként nem dönt, úgy mi ketten lényünkben egyek vagyunk, és csak látszatra különbözünk. Akkor fedezzük ezt fel, ha komolyan vesszük, keresünk, kutatunk, és kérdezünk napról napra, óráról órára, életünket ezen felfedezésnek szentelve.

↑ fel